aki mindig, mindenhol, mindenkinek meg akar felelni!
Legalábbis, azt hiszem ez lehet az oka a nem kevés kudarcnak az életemben.
Hogy is értem ezt? Hát ugye egyrészt állati jó feleség akarok lenni, meg jó gyerek, meg jó unoka, meg jó dolgozó, meg jó barát, meg segítőkész az idegenekkel, meg kedves, meg mindig humoros... Olyan, aki gondokat gyorsan és ügyesen belapátolja magába, mint a nokedlit, rágás nélkül. Reggeli álmosságot egy ásítással legyőzni, frissen, fitten, jókedvűen...
De ki a franc bírna úgy élni? Pláne tökéletesen, a legkisebb hiba nélkül? Ja hát egy angyal talán. (Fura Oliver is, a mama is mindig leangyaloznak. "Te vagy az én kis földi angyalom!" mondogatja a mama. "Te egy angyal vagy!" mondja Oliver) De a lóf@szt vagyok én angyal. Se habos-babos ruhám, se szárnyam... Én ember vagyok, annak se a legjobb... Hát itt-ott el-elb@szom a dolgokat. Hol többször, hol kevesebbszer (függ ez a menstruációs ciklustól a hold járásáig mindentől). Erre aztán begörcsölök! Mélyen és szívszorítóan elkezdem sajnálni magam. De sajnos ehhez rengeteg idő kell, úgyhogy az első hiba magával vonzza a másodikat, a harmadikat... Végül aztán felkapom a vizet, "Jó nekem ez se megy, hagyjuk" (Pontosítva a mondatot "jó nekem ez se megy, és különben is könnyebb ellenállás irányába indulni kevésbé fárasztó, hagyjuk")
Így hagytam félbe a fősulit (illetve így jártam oda 4 év helyett 5 és felet), így hagytam teljesen abba az egyetemet, kétszer a jogsi megszerzését, és így fordulhat meg a fejembe az, hogy feladom a házasságom...
Mennyivel egyszerűbb lenne, ha nem akarnák angyal lenni! De az angyalok olyan kis ari pufókok, nem? És mindenki szereti őket!
